1. jelenet
Először mindenki Vice City-re gondolt a tengerpart miatt. A faház tetején egy lobogó zászló található, a háttérben pedig egy kutyát sétáltató pár. Az égbolt elképesztően kidolgozott, eddig még sehol nem volt ilyen szép.
2. jelenet
A második képkockából rögtön kiderül, hogy ez nem Vice City. A háttérben lévő hegyek nem jellemzőek Vice City-re. A mólón kocogó emberek nagyon intelligensek, ugyanakkor a nők megfordulnak a férfiak után, majd összesúgnak. A korláton lévő táblán van egy hullámvasút és egy óriáskerék is, ami arra utal, hogy lesz vidámpark, de nem tudni, hogy használhatjuk e.
3. jelenet
Jellegzetes Los Santos-i kép, a kereszteződésben nincs lámpa, de az autók megadják egymásnak az elsőbbséget. A háttérben látható néhány felhőkarcoló és egy helikoper is.
4. jelenet
Egy golfklubbnál vagyunk, valószínűleg golfozhatunk is majd, így a golfütő is visszatérhet, mint fegyver. A háttérben mexikói, japán és EU zászlók vannak. Lesz Caddy is, mint vezethető golfkocsi.
5. jelenet
Megjelenik a Jetski, ami valószínűleg egy Los Santos-i híd alatt halad el, ez azért mondható biztosnak, mert a háttérben azok a gyártelepek, daruk vannak, amelyek már a San Andreas-ban is megjelentek.
6. jelenet
Mount Chilliad is visszatér. A táj elképesztő, valószínűleg bejárható lesz, de azt még nem lehet tudni, hogy egész a csúcsáig felérhetünk-e. A vidék nagyon részletes, a túrázók hátizsákja és intelligenciája lenyűgöző.
7. jelenet
Az utcai jelenetben egy Rover-re hasonlító cabrio látható, amint lecsukódik a teteje. Ezt remélhetőleg mi is szabályozhatjuk majd, és csak állva, nem száguldozva. A kopasz srác lehet az egyik főszereplője a játéknak. A háttérben még látható egy Huntley, ami egy Range Rover-nek felel meg.
8. jelenet
A szélerőművek, melletük pedig kőkemény terep, természetesen autóval meghódítandó. A terepjáró egy Hummer-re hasonlító jármű lehet. A játékot a Rockstar North fejleszti a felirat alapján.
9. jelenet
A következő képkocka Mullhollandból van, a domboldalon luxusvillák, hatalmas teraszokkal, távcsövekkel, laptopokkal, DJ pultokkal.
10. jelenet
Egy sztráda látható, a táblákon Downton, Little Seoul, Los Puerta Freeway és Interstate felirat látható. A Little Seoul arra enged következtetni, hogy Koreából is találkozhatunk majd valamilyen bandával. Az autók között van egy Landstalker és egy Pinnacle.
11. jelenet
Los Santos tengerpartján vagyunk, egy konditerem található itt, csak úgy, mint az előző SA-ban. Valószínűleg használhatjuk majd, remélhetőleg minden egyes gépet. Van fekvepad, súlyzó, szobabicikli, ferdepad, egyszerűen minden. A kukák tele vannak szeméttel, a háttérben pedig egy hullámvasút látható, de nem vagyunk benne biztosak, hogy használható lesz-e majd.
12. jelenet
Egy cickány gyerek és egy drogdíler kerül középpontba, akinek mostanában nem futhat a szekér, ha nem tud eladni. Vajon tudunk majd kábítószert is árulni? Nem valószínű, tekintettel az azt kiváltó vitákra, balhékra. Van ATM, használatáról később informálhatnak minket a fejlesztők.
13. jelenet
Egy hatalmas építkezés látható, ahol a MILE HIGH CLUB épül. Itt láthatjuk először az állítólagos főhősünket, aki Tommy Vercetti lehet nyugdíjas éveiben. Vajon a játék végére felépül a Club, vagy végig így fog kinézni?
14. jelenet
Szüretelő parasztokat látni itt, de biztos, hogy nem Vinewood-on, elképzelhetetlen, hogy egy "luxusdomb" mentén szőlőültetvények legyenek. Egy Crop Duster permetezőgép is feltűnik, a parasztok örömére.
15. jelenet
Itt egy rablás látható, rovarírtó autóval érkeznek rabolni, hangtompító fegyverekkel. Talán ők lehetnek a játék főszereplő, itt feltűnik az elején látott Tommy Vercetti-re haszonlító személy. Berúgva az ajtót egy kép látható odabenn, ami szerintem egy térkép lehet valamelyik városrészről.
16. jelenet
Egy kék sportautó száguldozik, a háttérben egy Pizza This nevű pizzéria látható, egy Daily Globe nevezetű hírügynökség, parkolóautómata és egy graffiti is megjelenik. Lesznek 24/7 marketek, az autón pedig egy San Andreas rendszámtábla található. Útfelújítás és épület felújítás is van a városban.
17. jelenet
Egy nyergesvontató halad el előttünk egy Up-n-Atom BURGER felirattal. Hátul konténerek, hatalmas daruk láthatóak, egy részlet látható a Los Santos-i kikötőből.
18. jelenet
Csövesek vannak az útmenti járdán, melletük egy miniterepjáró halad el, annak platóján is ülnek. Egy másik kameraállásból is látható ugyanez a helyszín, Los Santos graffitivel a középpontban. A háttérben egy Mesa jármű és egy 370Z-re hasonlító sportkocsi látható.
19. jelenet
Egy futár megy el a kamera előtt, majd a háttérben egy feka állítja ki az eladó táblát a háza mellé. A háttérben egy bicikli van odatámasztva a falhoz, és egy autó is áll a kocsifeljáról. Ez érdekes, mivel egy GTA-ban sem állt meg az autó lejtőn, lehet, hogy bekerül a kézifék? A padkán és a kocsin is szerepel egy szám, amire visszatérünk később.
20. jelenet
Egy városmenti bár látható itt egy Phoenix autóval együtt és néhány prostival. Lepukkant hely annyi biztos.
21. jelenet
Egy Audi R8-ra hajazó sportkocsi halad el a kamera mellet, a blur effekt elképesztő, a kérdés az, hogy bekerül-e ilyen formában a játékba. Látható még egy Emperor autó is.
22. jelenet
Egy csöves kéreket, kizárólag sörért. Egyesek szerint ez Niko Bellic, amit gyorsan verjenek ki a fejükből, mert a GTA IV és az V között 3 év telt el, ennyit meg nem fog örekedni szegény bevándorlónk. A háttérben egy Del Perro Freeway és egy East Los Santos feliratú tábla látható.
23. jelenet
Ismét csövesekkel találkozunk, itt hegyekben áll a sok kacat és szemét, a szél pedig kavargatja a szemetet a levegőben.
24. jelenet
Egy vadászkép halad el az üzleti negyed fölött, talán Hydra lesz az, ami ismét visszatér a GTA-ba. Itt található az US Bank Tower, Los Angeles legmagasabb épülete.
25. jelenet
Egy Tequi-la-la nevű klubból dobnak ki éppen egy embert, a kamera mellet pedig egy motor halad el, ami egy Vader lesz. A motoroson ujjatlan kesztyű van, ami talán ezúttal szerepelni fog a játékban, mivel a GTA IV-ből a kiadás előtt kiszedték.
26. jelenet
Olajfúró torony, a háttérben Los Santos városa. A BRUTE nevet kapta a torony, mellete pedig autópályák vannak, természetesen száguldozó autókkal.
27. jelenet
A következő jelenet egy üldözést mutat be, a helyi jard üldözi a piros sportkocsit, ami kiforgat egy kék, Bentley Continental GT-re hajazó autót. A rendőrség szlogenje Engedelmeskedj és élj túl, márkája pedig Vapid, ami a való életben egy Ford Crown Victoria.
28. jelenet
Egy feka menekül a jard elől, egyesek szerint ez CJ, ami lehetetlen, mivel CJ a GTA V-ben 44 éves kellene, hogy legyen, tehát nem jellemző a videóban látható gangsztára. A helikopter felveri a port a gettó fölött, ami a jellegzetes Los Santos-i mexikói negyedre hasonlít.
29. jelenet
Egy kocsi ég a sztrádán, ami ezúttal nem kormosodik el egyből, még látható a festés. A háttérben egy mentőautó és a város.
30. jelenet
Az utolsó képkockán Vinewood látható, fölötte egy repülő halad el, ugyanolyan, amilyan a GTA IV TBOGT végén száll fel Packie-vel a fedélzetén. A következő résznél pedig Los Santos városa látható. Itt jól látszik, hogy köd van, ami szerintem végig megmarad majd, ha repülővel haladunk, ezáltal nem kell gyorsan betöltse az autókat, embereket, városelemeket a játék. A végén megjelenik egy GTA V logó, megjelenési dátum és platformok nélkül.